Köszönöm, hogy velünk tartottál
Már csak a kipróbálás és a gyakorlás választ el attól, hogy a második szintnél is magasabbra lépj.
Itt találod az előadás lényegét, a videókat, egy kétperces öntesztet arról, hol állsz az AI-lépcsőn, és mindent, amit már ki is próbálhatsz.
Források: Palkovics László, IVSZ-esemény, 2025. október (Economx); Eurostat 2024-es adat (Economx); nemzeti AI-célkitűzés.
Hol tart a világ
Te már érted, miről szól ez az egész.
Ezt az ábrát együtt néztük az előadáson. Minden pont 3,2 millió embert jelöl, az összes pont együtt a Föld 8,1 milliárd lakóját.
- 84%soha nem használt még AI-t
- 16%ingyenes chatbotot használ
- 0,3%fizet is érte, havi 20 dollárt
- 0,04%kódolóeszközökkel épít rá
Te már tudod, mi az AI, mire jó és mire nem. A világ nagy részének ez még csak ezután jön. A lépcső első két lépcsőfokán már túl vagy, és innen minden kipróbált feladat visz feljebb.
Az előadás három gondolata
A többség még el sem indult
Aki most tanul, az nem utoléri a többieket, hanem előttük jár. Mire a piac felébred, te már a 3–4. szinten dolgozol.
A jó kérés fél munka
Ugyanaz az ingyenes eszköz egészen mást ad, ha szerepet, helyzetet és formát kap. Ez az első szintlépés, és tíz perc alatt megtanulható.
Szabályokkal biztonságos
Az AI nem veszélyesebb, mint az e-mail. Tudni kell, mit adsz oda neki, és mit ellenőrzöl utána.
Az AI-lépcső
Hét szint. Mindegyiken egy kicsit több munkát végez el helyetted az AI.
A legtöbb ember az első szinten áll. Az előadáson együtt feljutottunk a másodikra. A felsőbb szinteket megmutattam, a kétnapos workshopon pedig a csapatoddal együtt fel is mentek rájuk.
Kérdező
Ingyenes chat, okosabb keresőként. Itt derül ki az is, hogy az AI tévedhet.
„Mi az a GDPR?”„Hazudott nekem az AI!”
Megbízó
Jó kérés, saját dokumentum, ellenőrzés, Deep Research.
40 oldalból 1 oldalKutatás forrásokkal
Alkotó
Kép, weboldal, zene, mozgókép és videó, az ötlettől a kész anyagig.
Saját landing oldalSaját dal és videó
Munkatárs
Az AI a levelezésedben és a táblázataidban dolgozik, és te mondod meg, hol keressen.
Kiugró értékek egy táblábanGemini Notebook saját forrásokkal
Rendszerépítő
Időzített feladatok, automatizálás, fizetős eszközök, GitHub.
Hétfőre kész heti riportSzámlák magától egy táblában
Napi hírösszefoglaló
Karmester
AI-ügynökök dolgoznak, te felügyelsz. Mini appok, komolyabb prototípusok.
Bértábla-ellenőrzés hibajelzésselMűködő prototípus egy ötletből
Mérnök
AI-biztonság, CRM-rendszerek, adatbázisok. Programozói tudással vagy fejlesztő partnerrel.
AI a céges rendszerekbe kötveBiztonságra tervezett saját megoldás
Videók
Amit együtt néztünk, és amit otthonra hagytunk
Ezeket néztük meg együtt. A többit a gyűjteményben találod: válassz egyet, amikor van tíz szabad perced.
3-as vagy méh?
Így tanulja meg a gép megkülönböztetni és felismerni a képeket.
Will Smith spagettit eszik
Ugyanaz a jelenet 2023-ban, 2025-ben és 2026-ban.
Autókiállítás, ami sosem volt
Egy kiállítás, amely csak AI-videóban létezik.
Táncoló robotok
A Tavaszi Fesztivál gáláján még tánc.
Kung-fu robotok
Egy évvel később már harcművészet.
A többi videó itt vár
49 anyag 10 témában: az AI-zene és az AI-sztárok, az orvoslás, a csalások és a hangklónozás, és hogy mit készíthetsz te magad.
Megnyitom a gyűjteménytÖnteszt · 2 perc
Hol állsz most a lépcsőn?
Jelöld be, ami igaz rád. Az eredmény azonnal megjelenik, és semmi nem kerül el sehova: minden a saját böngésződben marad.
Első lépések
A jó kérés öt eleme
Ezzel léptünk az előadáson az 1. szintről a 2.-ra. Bármelyik ingyenes eszközzel működik.
Te egy [szerep] vagy. Helyzet: [kinek szól, miért, milyen háttérrel]. Feladat: [pontosan mit kérek]. Forma: [hossz, hangnem, felsorolás vagy táblázat]. Mielőtt válaszolsz, tegyél fel legfeljebb 3 kérdést, ha valami hiányzik.
Írd át egy mai e-mailedet
Először csak annyit kérj, hogy „írd meg szebben”. Utána a fenti sablonnal. Tedd egymás mellé a kettőt.
Foglaltass össze egy nyilvános anyagot
Egy hosszú, nem bizalmas PDF-ből kérj egyoldalas összefoglalót. Utána kérdezd meg: „Melyik állításod pontosan hol szerepel a szövegben?”
Nézd meg az adatbeállítást
Az általad használt eszköz beállításaiban keresd meg, tanulhat-e a beszélgetéseidből. Ha nem szeretnéd, kapcsold ki.
Promptpéldák munkakörönként
Másold ki, és írd át a szögletes zárójeles részeket
HR
Te egy tapasztalt HR-es vagy. Írj álláshirdetést [pozíció] munkakörre egy [létszám] fős, [iparág] területen működő céghez. Legyen közvetlen hangú, legfeljebb 200 szavas, és sorold fel a 3 legfontosabb elvárást. Mielőtt írsz, kérdezz rá arra, ami hiányzik.
Pénzügy
Te egy kontroller vagy. Az alábbi anonimizált havi költségtáblából emeld ki a 3 legnagyobb eltérést az előző hónaphoz képest, és írd le, mit kérdeznél meg róluk a vezetőtől. Ne találj ki számot. Táblázat: [adatok nevek nélkül]
Értékesítés
Te egy tapasztalt értékesítő vagy. Írj rövid, udvarias követő e-mailt egy ügyfélnek, aki két hete nem válaszolt az ajánlatunkra erről: [termék]. Legfeljebb 5 mondat legyen, egy konkrét következő lépéssel. Adj hozzá 3 tárgysort is.
Vezető
Te egy vezetői coach vagy. Segíts felkészülni egy nehéz beszélgetésre egy kollégával erről: [helyzet nevek nélkül]. Adj egy nyitómondatot, 3 lehetséges ellenvetést, és mindegyikre egy választ.
Melyik AI-t mire
Mindegyiknek megvan a maga szakterülete
Nem kell mindet használnod. Kettő-három, jól megválasztva, elég.
Céges adatnál figyelj: a DeepSeek és a Qwen nyilvános alkalmazásába céges adatot ne tegyél. A Meta AI a nyilvános posztokból is tanul.
Még egy eszköz
Gemini Notebook
A Google ingyenes eszköze, amely a te forrásaidból dolgozik: feltöltesz néhány dokumentumot, és csak azokból válaszol, hivatkozással arra, hogy melyik rész hol található. Hosszú anyagok feldolgozására jó.
Ingyenes vagy fizetős?
Mikor melyik elég
| Ha ez a helyzet | Ez elég |
|---|---|
| Alkalmi kérdések, néhány szöveg hetente | Ingyenes csomag |
| Napi használat, gyakran eléred a korlátot | Egyéni előfizetés, nagyjából havi 20 dollár |
| Csapat dolgozik céges adatokkal | Üzleti csomag, kikapcsolt tanítással |
Az árak és a korlátok gyakran változnak. Hogy a csapatodnak melyik csomag éri meg, azt a workshopon együtt számoljuk ki.
Mobilrecept
A telefonod is orvosi műszer
A legjobb AI-élmények ma már a zsebedben vannak: kamera, hang, helyzet. Ezt a hármat próbáld ki.
ChatGPT app
Fotózd le a hűtőd tartalmát, és kérj vacsorareceptet abból, ami otthon van.
Gemini app
Külföldön mutasd meg neki az étlapot élő videón. Lefordítja és elmagyarázza az ételeket.
Perplexity app
Séta közben kérdezd meg: „Mi ez az épület előttem?” Forrásokkal válaszol, gépelned sem kell.
Biztonság
Mint a KRESZ: néhány szabály, és nyugodtan vezethetsz
A legtöbb kockázat abból jön, hogy valaki egyedül, szabályok nélkül próbálkozik. Közös szabályokkal az AI a csapat eszköze lesz.
Ezt ne töltsd fel
- Személyes adatokat tartalmazó ügyféllistát (GDPR)
- Jelszót, API-kulcsot, bankszámla- vagy személyi igazolvány számot
- Egészségügyi adatot azonosítható személlyel együtt
- Aláírt, bizalmas szerződést
- Szigorúan bizalmas belső céges anyagot
- Más arcát vagy hangját az engedélye nélkül
Ez rendben van
- Nyilvánosan elérhető információt
- Saját ötleteidet, jegyzeteidet, vázlataidat
- Titkos kulcs nélküli kódrészletet
- Anonimizált példát (nevek helyett monogram)
- Nyilvános weboldalt, marketinganyagot
- Sablonszöveget, vázlatot, tervezetet
Személyes adatot, igazolványszámot, bankkártyaszámot és jelszót soha ne adj meg.
Céges titkot, ügyfélnevet és szerződésrészletet csak céges előfizetésben használj, vagy ott, ahol kikapcsoltad a tanítást.
Orvosi, jogi és pénzügyi döntést soha ne bízz egyedül az AI-ra. Kérj emberi szakértőt.
Felhasználói adatokat kezelő kódot ne másolj be vakon. Előbb értsd meg.
Képnél és hangnál gondolj arra, hogy a feltöltött arc vagy hang is tanítóanyag lehet.
Mindig nézd meg a forrást. Ha nincs link, légy óvatos.
Hogy egy szolgáltató tanulhat-e a beszélgetéseidből, az csomagonként és időben is változik. Az ingyenes és egyéni csomagoknál ezt általában a beállításokban kell megnézni. A céges csomagoknál és az API-n a nagy szolgáltatók alapból nem tanítanak a beszélgetéseiden.
Hallucináció
Miért talál ki dolgokat az AI?
Az AI nem tudja, hogy igazat mond-e. Azt számolja ki, milyen szöveg a legvalószínűbb, ezért egy kitalált adatot ugyanolyan magabiztosan ír le, mint a valódit.
Légy gyanakvó a pontos számoknál, idézeteknél, jogszabályhelyeknél, neveknél, linkeknél és friss híreknél.
- Kérj forrást, és nyisd is meg.
- Kérdezd meg: „Melyik állításodban vagy a legkevésbé biztos?”
- A fontos tényt nézd meg az eredeti forrásban.
Deepfake és csalások
Hang és videó már nem bizonyíték
Ma már rövid hangmintából is lemásolható valakinek a hangja, és a videó is lehet hamis. A csaló ismerős hangon vagy arccal is kereshet.
Légy gyanakvó, ha valaki sürget, titoktartást kér, vagy pénzt és jelszót akar.
- Tedd le, és hívd vissza egy általad ismert számon.
- Állapodjatok meg közös jelszóban a családdal.
- A cégnél minden szokatlan utalást két ember hagyjon jóvá.
EU AI Act, 2026 őszén
Nem kell tőle félni. Érdemes rendben tartani.
Egy átlagos cég, amely kész AI-eszközöket használ, ritkán érintett a szigorú szabályokban. Egy kötelezettség viszont mindenkire vonatkozik: gondoskodni kell arról, hogy a munkatársak értsék, mit használnak.
Az AI-t használó cégeknek gondoskodniuk kell a munkatársaik AI-ismereteiről.
A cégnek intézkedéseket kell tennie a munkatársak AI-jártasságának fejlesztésére. Konkrét tudásszintet nem kell garantálnia, de a lépéseket meg kell tenni.
Ilyen például az AI-alapú toborzás vagy hitelbírálat. Ezek határideje későbbre csúszott.
Ahogy említettem
A munkatársaknak szerencséjük van, a vezetőknek kevésbé. Ha a csapat többsége rosszul használja az AI-t, és ebből kár származik, a balhét a vezetők viszik el, amíg nincs AI-szabályzat.
Amit egy felelős cég most megtesz
- Összeírja, milyen AI-eszközöket használnak a kollégák.
- Közös, egyszerű AI-szabályzatot ad a csapatnak.
- Képzést tart, és ezt dokumentálja is.
Mindhárom benne van a Valódi változás programban.
4 kérdéses AI Act gyorstesztTájékoztató összefoglaló, nem jogi tanácsadás. Alapja az (EU) 2024/1689 rendelet és az azt módosító (EU) 2026/1744 rendelet.
Ami ezután jön
A lépcsőt már láttad. A workshopon a csapattal mész fel rajta.
| Az előadás | Valódi változás program | |
|---|---|---|
| Időtartam | Egy alkalom | 2 teljes nap személyesen, utána 30 nap online támogatás |
| Kinek | Neked | A csapatodnak, 15–25 főnek |
| Szint | 1. → 2. | Stabil 3–4., belekóstolás az 5–6.-ba |
| Eszközök | Áttekintés | 15+ eszköz, az iparágadhoz válogatva |
| Példák | Általános | A saját feladataitok és adataitok |
| Amit a végén kézbe kapsz | Ez az oldal | Kész AI-szabályzat, bevezetési terv, belső AI-felelős, tanúsítvány |
| Ha elakadsz | Visszalapozol ide | 30 napig kérdezhetsz, és visszajelzést kapsz |
A képzés ára már egyetlen jó döntéssel megtérülhet
Ha a munkádhoz illő AI-t és csomagot választod, néhány hónap alatt megspórolhatod az összeget. Emellett tudni fogod, hogyan és mire használd ezeket, mikor nem érdemes előfizetéses modellt használni, mikor nem érdemes a munkafolyamatokban ingyenes AI-szoftverekkel dolgozni, és kié a felelősség, ha ezt valaki megszegi.
Kritikus tömeg
Ha csak egy-két ember tanul, a többiek ellenállnak, és a hibák rejtve maradnak. Ha a csapat egy része együtt tanul, közös nyelvük lesz.
Szokás, nem esemény
A tanultak a második héten szoktak elveszni. Ezért kísérünk tovább, amíg a napi rutin része nem lesz.
Tanár vagyok, nem eszközárus
Hét éve tanítok, több mint 500 embert képeztem Magyarországon, Mexikóban és Dubajban. Nem egy eszközt adok el, hanem azt tanítom meg, hogyan választasz jól.
Csak a rendezvény résztvevőinek
Rendezvényes ajánlat
Az előadás résztvevőinek szól, a határidőig érvényes. Az árakat és a kedvezményeket e-mailben elküldtük.
- Ingyenes 30 perces hívás: hol tartotok a lépcsőn, és mire érdemes fókuszálni.
- Kedvezményes egyéni és csoportos árak.
- Egyedi ajánlat: online 1 hónapos képzés.
- Egy plusz online utánkövetés a Valódi változás program 30 napos támogatása végén, az egész csapatnak.
2026. november 16., hétfő
Részleteket kérekSAS AI Program
sas@sas.ac+36 70 775 5757Írj vagy hívj, és add meg, hogy a rendezvényen voltál.
Gyakori kérdések
Amit a legtöbben megkérdeznek
Mi van, ha a kollégáim egyáltalán nem értenek hozzá?
Pont nekik szól. Az első szintről indulunk, mindenki a saját gépén gyakorol, és senkinek nem kell programozni. A csapatban tanulás azért jó, mert a bátortalanabbak is látják, hogy a kollégáik is kérdeznek.
Mennyire gyakorlati a workshop?
A két nap nagy része gyakorlás a saját feladataitokon. Előre átbeszéljük, milyen munkákon dolgoztok, és ezekből készülnek a példák.
Mi történik a workshop után?
30 napig online elérsz, kérdezhetsz, és visszajelzést kapsz arra, amit a csapat kipróbál. A végén online utánkövetést tartunk, ahol átnézzük, mi épült be.
Ki felel, ha az AI hibázik a cégemnél?
A felelősség a cégnél marad, ezért fontos, hogy minden AI-val készült anyagot ember ellenőrizzen. A workshopon megtanuljuk, mit és hogyan ellenőrizzetek, és ezt a szabályzatba is beleírjuk.
Kötelező ez az AI Act miatt?
Az AI-t használó cégeknek lépéseket kell tenniük azért, hogy a munkatársaik értsék, mit használnak. A dokumentált képzés és a közös szabályzat ennek a legegyszerűbb módja. A konkrét esetedről jogász tud pontos választ adni.
Melyik eszközt érdemes megvenni?
Ez azon múlik, milyen rendszerekben dolgoztok már: Google vagy Microsoft, milyen feladatok vannak, mennyi bizalmas adattal dolgoztok. Ezt a 30 perces hívásban közösen átnézzük. Vásárolni előtte nem kell.